36. A közelgő küzdelem

A mennyben elkezdődött nagy küzdelemnek már egészen az elején az volt Sátán célja, hogy Isten törvényét megdöntse, ezért lázadt fel a Teremtő ellen. A mennyet ugyan el kellett hagynia, de a harcot folytatta a földön. Szívósan igyekszik az embert elámítani, hogy rá tudja venni Isten törvényének áthágására. Az, hogy ez Isten egész törvényének félredobásával történik vagy csak egyetlen szabály elvetésével – az eredmény végtére is ugyanaz. Aki „egy ellen” vétkezik, az egész törvényt megsérti; befolyásával és példájával a törvényszegés oldalára áll, és az „egésznek megrontásában bűnös” (Jak 2:10).

Sátán, hogy a menny törvényeit lejárassa, kiforgatta a Biblia tanításait. Így tévedések kerültek sok ezer ember vallásába, akik azt vallják, hogy hisznek a Szentírásban. Az igazság és a tévelygés közötti utolsó nagy összecsapás csupán az Isten törvénye miatti hosszú küzdelem végső csatája. Mi most kapcsolódunk be ebbe a harcba, az emberi törvények és Jahve rendelkezései, a Biblia vallása és a mesék és hagyományok vallása közötti küzdelembe.

Már lázasan működnek azok az erők, akik e harcban az igazság és a szentség ellen szövetkezni fognak. Isten szent Igéje, amely oly sok szenvedés és vér árán jutott el hozzánk, nem sok megbecsülést kap. A Bibliához mindenki hozzáférhet, de kevesen fogadják el igazán életük útmutatójának. Aggasztó mértékben eluralkodott a hitetlenség, de nemcsak a világban, hanem az egyházban is. Sokan olyan tanításokat is megtagadnak, amelyek a keresztény hit oszlopai. Az állítólagos kereszténység nagy hányada részben vagy teljesen elveti azt, amit az ihletett írók a teremtés nagy tényéről, az ember teremtéséről, az engesztelésről és Isten törvényének örökérvényűségéről mondanak. Emberek ezrei, akik bölcsességükkel és függetlenségükkel kérkednek, a gyengeség tanújelének tartják a Bibliába vetett feltétlen hitet.

A Szentírás bírálását és legfontosabb igazságainak spiritualizálását és elsekélyesítését pedig a nagy tehetség és műveltség bizonyítékának vélik. Sok lelkész arra tanítja híveit, sok tanár és tanító pedig tanítványait, hogy Isten törvénye megváltozott, illetve már nem érvényes, és akik kívánalmait most is érvényesnek és szóról szóra követendőnek tartják, azok csak gúnyt és megvetést érdemelnek.

Az emberek az igazság megtagadásával az igazság Szerzőjét tagadják meg. Isten törvényének sárba tiprásával a Törvényadó tekintélyét cáfolják. Hamis tanokból és elméletekből éppoly könnyű bálványt csinálni, mint fából vagy kőből. Sátán hamis színben tünteti fel Isten tulajdonságait, és az általa festett képből az ember téves fogalmat alkot Isten jelleméről. Jahve helyett sokan egy filozofikus bálványt ültetnek a trónra, míg Krisztust, az Ige és a teremtés munkája nyomán megmutatkozó élő Istent, csak kevesen imádják. Ezrek istenítik a természetet, a természet Istenét pedig megtagadják. A bálványimádás ma éppúgy létezik a keresztény világban, mint az Illés korabeli, ősi Izraelben, csak más formában. Sok bölcsnek tartott ember istene – filozófusoké, költőké, politikusoké, újságíróké; az elegáns, divatos körök istene, számos főiskola és egyetem istene, sőt egyes teológiai intézmények istene – nem sokkal különb, mint Baál, Fönícia napistene.

A keresztény világ tévedései közül egyik sem támadja vakmerőbben a Menny tekintélyét, egy sem ésszerűtlenebb és károsabb következményeiben, mint az a rohamosan tért hódító, divatos tanítás, hogy Isten törvénye hatályát vesztette. Minden nemzetnek megvannak a maga törvényei, amelyek tiszteletet és engedelmességet követelnek. Ezek nélkül egy kormányzat sem létezhet. Az ég és a föld Teremtője pedig törvények nélkül igazgatná keze alkotásait? Tegyük fel, hogy neves lelkészek nyilvánosan azt tanítják, hogy az országukat igazgató és polgárainak jogait védő törvényeket nem kell betartani, hogy azok korlátozzák az emberek szabadságát, és ezért nem kell nekik engedelmeskedni. Meddig tűrnének meg egy ilyen embert a szószéken? Vajon súlyosabb vétség áthágni az állami és a nemzeti törvényeket, mint sárba taposni a mennyei elveket, amelyek minden kormányzat alapját képezik?

Ha egy nemzet törvényeit eltörölnék, és alattvalóinak önkényes cselekvési lehetőséget adnának, ez korántsem lenne olyan következetlen dolog, mintha a világegyetem Kormányzója helyezné hatályon kívül törvényét, és fosztaná meg a világot a bűnöst elítélő és az engedelmest felmentő normától. Ha a szentség normáját félreteszik, a gonoszság fejedelme szabad utat kap a földön.

Ahol Isten szabályait elutasítják, ott a bűn nem tűnik rossznak, és a szentség nem kívánatos. Akik nem hajlandók meghódolni Isten kormányzata előtt, azok teljesen alkalmatlanok önmaguk kormányzására. Bomlasztó tanításaikkal elültetik az engedetlenség szellemét a gyermekek és az ifjúság szívébe, akik természetszerűen nehezen tűrik az irányítást. A következmény: törvényellenes, feslett társadalom. A tömegek, miközben azok hiszékenységén gúnyolódnak, akik engedelmeskednek Isten kívánalmainak, mohón kapnak Sátán ámításain. A vágyaknak adják át a gyeplőt, és olyan bűnökben élnek, amelyekkel a pogányok kihívták Isten büntető ítéletét.

Akik arra tanítják az embereket, hogy Isten parancsolatait könnyen vegyék, azok engedetlenséget vetnek, és azt is aratnak. Ha ledöntenék az Isten törvénye által emelt korlátot, az emberi törvények is hamar tekintélyüket veszítenék. Mivel Isten tiltja a becstelenséget, az irigységet, a hazugságot és a csalást, az emberek sárba tiporják Isten törvényeit, mert földi jólétük gátjának tartják. E szabályok száműzése azonban beláthatatlan következményekkel jár. Ha a törvény nem volna kötelező, miért félne bárki is áthágásától? Javaink nem volnának biztonságban. Az emberek erőszakkal elvennék felebarátaik tulajdonát, és a legerősebb lenne a leggazdagabb. Az emberi életet sem tisztelnék. A házassági eskü nem védené többé szent védőbástyaként a családot. Az erősebb erőszakkal elvenné felebarátja feleségét, ha megkívánná. Az ötödik parancsolatot elvetnék a negyedikkel együtt. Gyermekek gátlástalanul kioltanák szüleik életét, ha ezzel elérhetnék romlott szívük vágyait. A civilizált világ tolvajok és gyilkosok hordájává válna. A béke, a nyugalom, a boldogság eltűnne a földről.

Az a tanítás, amely szerint nem kell Isten kívánalmainak engedelmeskedni, gyengíti az erkölcsi kötelezettség súlyát, és rányitja a gonoszság zsilipjeit a világra. A jogtalanság, kicsapongás és romlottság elsöprő áradatként zúdul reánk. Sátán a családban is rombol. Zászlója ott leng az állítólagos keresztények otthonában is. Irigykednek, gyanúsítgatnak, képmutatóskodnak, egymástól elhidegülnek, versengenek, viszálykodnak, elárulják az igazságot, kielégítik bűnös vágyaikat. A vallási elvek és tanítások egész rendszere, amelynek a társadalmi élet alapját és vázát kellene képeznie, düledező, omladozó romhalmaznak tűnik. Sokszor a legaljasabb bűnözők, amikor vétségükért börtönbe kerülnek, olyan kiváltságokban, figyelmességben részesülnek, mintha irigylésre méltó, kitüntető teljesítményt értek volna el. A sajtó jellemüknek és bűncselekményüknek nagy reklámot csinál. Közhírré teszi vétkük felháborító részleteit, és ezzel másokat is elindít a csalás, lopás és gyilkolás útján. Sátán pedig ujjong ördögi mesterkedése sikerének. A bűn csodálata, a fékezhetetlen gyilkolás, a minden rendű és rangú mértéktelenség és romlottság iszonyú fokozódása láttán tegye fel mindenki a kérdést, aki féli Istent: mit lehet tenni a gonoszság áradatának feltartóztatására?!

Számos bíróság is megvesztegethető. A hatalmasságokat a nyereség és az érzéki örömök utáni vágy sarkallja. Mértéktelenségükkel sokan annyira eltompították képességeiket, hogy Sátán csaknem korlátlanul uralkodik rajtuk. A jog tudósai megvesztegethetők, megtéveszthetők. Iszákosság, dorbézolás, indulatosság, irigység és mindenféle visszaélés előfordul azok között, akik részt vesznek a törvénykezésben. „Az igazság messze áll, mivel elesett a hűség az utcán, és az egyenesség nem juthat be” (Ésa 59:14).

Az a romlottság és lelki sötétség, amely Róma főhatalma idején eluralkodott, elkerülhetetlenül következett abból, hogy betiltotta a Szentírást. De mi lehet az elharapódzott hitetlenségnek, Isten törvénye elvetésének és az ebből következő romlottságnak az oka a vallásszabadság korában, amikor az evangélium teljes fénnyel ragyog? Most, hogy Sátán már nem tarthatja a Szentírás elrejtésével uralma alatt a világot, más eszközökhöz nyúl, hogy célját elérje. A Bibliába vetett hit romba döntése éppúgy Sátán célját szolgálja, mint magának a Bibliának a megsemmisítése. Ha Sátán el tudja hitetni az emberrel, hogy Isten törvényét nem kötelező megtartani, éppúgy ráveszi a törvényszegésre, mintha az ember egyáltalán nem ismerné előírásait. Most is, mint az előbbi korokban, Sátán felhasználja az egyházat szándékai előmozdítására. Korunk vallásos szervezetei hallani sem akarnak a világos, de népszerűtlen bibliai igazságokról, és a megdöntésükre kigondolt magyarázataikkal és nézeteikkel elhintik a szkepticizmus magvait. Ragaszkodva ahhoz a pápai tévedéshez, hogy az ember természeténél fogva halhatatlan, és a halál állapotában is megőrzi öntudatát, elvetették a spiritizmus csalásai ellen emelt egyetlen védőbástyát. Az örök gyötrelem tana sok emberben kételyt támaszt a Bibliával szemben. A negyedik parancsolat kívánalmainak hallatán az emberek meg fogják tudni, hogy a hetedik napi szombatot meg kell tartani. Ekkor sok népszerű tanító kijelenti, hogy Isten törvényének ma már nincs kötelező érvénye. Csak így tudnak kibújni egy olyan kötelezettség alól, amelyet nem akarnak teljesíteni. Elvetik a törvényt a szombattal együtt. Amikor a szombat reformja nagyobb méreteket ölt, csaknem az egész világ meg fogja tagadni Isten törvényét, hogy elhárítsa a negyedik parancsolat követelményeit. A vallási vezetők tanításai hitetlenséghez, spiritizmushoz és Isten szent törvényének semmibevevéséhez vezetnek. E vezetőket félelmes felelősség terheli a keresztény világ gonoszsága miatt.

 Ezek az emberek azt állítják, hogy a rohamosan terjedő romlottság jórészt az úgynevezett „keresztény szombat” megszentségtelenítésének tulajdonítható, és hogy a vasárnap megtartásának kikényszerítésével nagy mértékben megjavulnának a társadalom erkölcsei. Ez az állítás különösen Amerikában hangzik sokszor, ahol az igazi szombat tantételét legtöbbet prédikálják. Az egyik legkimagaslóbb és legfontosabb erkölcsi reform, a mértékletességi munka itt gyakran kapcsolódik a vasárnapmozgalomhoz. Az utóbbi képviselői azt állítják önmagukról, hogy a társadalom legfőbb érdekeinek előmozdításán fáradoznak. Azokat pedig, akik nem hajlandók összefogni velük, a mértékletesség és a reform ellenségeinek bélyegzik. De az a tény, hogy egy mozgalom, amely tévelygéshez vezet, olyan munkához kapcsolódik, amely önmagában jó, nem érv a tévelygés mellett. Álcázhatjuk a mérget egészséges ételbe keverve, de hatását nem változtathatjuk meg. Ellenkezőleg, veszélyesebbé tesszük, mert így valószínűbb, hogy gyanútlanul beveszik. Sátán egyik stratégiája, hogy annyi igazságot kever a hazugságba, amennyivel a hazugságot hihetővé tudja tenni. Előfordulhat, hogy a vasárnapmozgalom vezetői olyan reformokat hirdetnek, amelyekre az embereknek szükségük van; olyan elveket, amelyek összhangban vannak a Bibliával, de ha e reformok és elvek Isten törvényének megrontásával járnak, Isten szolgái nem foghatnak össze hirdetőikkel. Nincs mentségük, ha emberi előírásokkal felcserélik Isten parancsolatait.

E két nagy tévedéssel – a lélek halhatatlanságával és a vasárnap szentségével – fogja Sátán az embereket csalásainak foglyává tenni. Míg az előbbi a spiritizmus alapját rakja le, az utóbbi Rómával hozza közös nevezőre az embereket. Az Amerikai Egyesült Államok protestánsai elsőként fognak a szakadékon át kezet nyújtani a spiritizmusnak; és átnyúlnak a mélység felett is, hogy a római hatalommal kezet fogjanak. E hármas szövetség hatására ez az ország követni fogja Rómát a lelkiismeret jogainak sárba tiprásában.

Amikor a spiritizmus még jobban fog hasonlítani a mai névleges kereszténységhez, még több embert fog megtéveszteni és tőrbe ejteni. Sátán alkalmazkodik a mai élet körülményeihez, világosság angyalaként jelenik meg. A spiritizmus útján meglepő dolgok fognak történni. Betegek gyógyulnak meg, és sok tagadhatatlan csoda történik. Mivel a gonosz lelkek úgy tesznek, mintha hinnének a Bibliában, és tisztelik az egyházat, az emberek isteni erő megnyilatkozásaként fogják elfogadni munkájukat.

Az állítólagos keresztények és a hitetlenek között ma alig lehet különbséget tenni. Számos egyháztag szereti azt, amit a világ szeret, és könnyen felzárkózik a világ mellé. Sátán egyesíteni akarja őket, hogy mindnyájukat a spiritizmus soraiba sodorva ügyét erősebbé tegye. A pápistákat, akik a csodákat az igaz egyház jeleként dicsőítik, könnyen megtéveszti ez a csodatevő hatalom; a protestánsok pedig, mivel eldobták az igazság pajzsát, szintén a csalás áldozatai lesznek. Katolikusok, protestánsok és a világ fiai egyaránt elfogadják a kegyesség formáját a kegyesség ereje nélkül, és ebben a szövetségben a világot megtérítő és régóta várt millennium nagyszerű mozgalmának kezdetét látják.

A spiritizmus köntösében Sátán az emberiség jótevőjének mutatkozik. Meggyógyítja a betegeket, és „egy új és dicsőbb” vallási rendszert kínál, miközben pusztító munkát végez. Kísértéseivel tömegeket tesz tönkre. A mértéktelenség elveszi az ember józan eszét. Következménye: érzéki bűnök, versengés, vérontás. Sátán gyönyörködik a háborúban, mert a háborúval felkelti a lélek legádázabb indulatait. Áldozatait bűnnel és vérrel átitatva sodorja az örök pusztulásba. A nemzeteket szembeállítja egymással, mert a háborúval el tudja terelni a figyelmüket arról a munkáról, amely az embert felkészíti az ítélet napjára, az Istennel való találkozásra.

Sátán az elemeket is felhasználja, hogy segítségükkel lelkeket gyűjtsön csűrébe. Kikutatva a természet laboratóriumának titkait, latba veti minden képességét, hogy – amennyire csak Isten engedi – úrrá legyen az elemeken. Amikor engedélyt kapott Jób meggyötrésére, ó, milyen gyorsan elsöpört nyájat és gulyát, szolgákat, házakat, gyermekeket! Egyik baj pillanatok alatt követte a másikat. Isten pajzsként és bástyaként védi teremtményeit a pusztító hatalmától. De a keresztény világ semmibe veszi Jahve törvényét; és az Úr meg fogja tenni azt, amit mondott: visszavonja áldásait a földtől, és leveszi védő kezét azokról, akik törvénye ellen lázadnak, és másokat is erre tanítanak és kényszerítenek. Sátán tartja kézben mindazokat, akiket Isten nem oltalmaz. Sátán egyeseket támogat és sikerhez segít, hogy előmozdítsák terveit; másokra pedig bajt hoz, és elhiteti velük, hogy azt Isten okozta. Míg Sátán kiváló orvosnak tünteti fel magát, aki minden kórt meg tud gyógyítani, az általa okozott betegségek és csapások nyomán népes városok kihalt romhalmazzá válnak. Már most is dolgozik. A mindenütt és ezer formában előforduló tengeri és szárazföldi balesetekben és szerencsétlenségekben; a hatalmas tűzvészekben, vad tornádókban és félelmetes jégverésekben; viharokban, árvizekben, ciklonokban, szökőárakban és földrengésekben Sátán keze van. Elsöpri az érő termést, aminek következménye éhínség és nyomor. Halálos fertőt lehel a levegőbe, és emberek ezreit elviszi a ragály. E jelenségek egyre sűrűsödnek és súlyosbodnak. Pusztul mind ember, mind állat. „Gyászol és megromol a föld”; „elhervadnak a föld népének nagyjai, a föld megfertőztetett lakosai alatt, mert áthágták a törvényeket, a rendelést megszegték, megtörték az örök szövetséget” (Ésa 24:4–5).

A nagy csaló el fogja hitetni az emberekkel, hogy e bajokat Isten szolgái okozzák. A menny haragját kihívók minden bajukkal azokat terhelik meg, akiknek az Isten parancsolatai iránti engedelmessége folyvást dorgálja a törvényszegőket. Azt állítják, hogy Istent sérti a vasárnapi nyugalom megszentségtelenítése; hogy ez a bűn csapásokat von maga után, amelyek addig tartanak, amíg a vasárnap megtartását szigorú törvények nem teszik kötelezővé; hogy akik a negyedik parancsolat hangoztatásával aláássák a vasárnap iránti tiszteletet, azok az emberiség bajkeverői, akik megfosztják a világot Isten kegyelmétől és a földet a jóléttől. Tehát megismétlődik az Isten szolgája ellen felhozott ősi vád, a régi jó indokkal: „És mikor meglátta Akháb Illést, monda Akháb néki: Te vagy-é az Izrael megháborítója? Ő pedig monda: Nem én háborítottam meg az Izraelt, hanem te és a te atyád háza, azzal, hogy elhagytátok az Úrnak parancsolatait, és a Baál után jártatok” (1Kir 18:17–18). Amikor az emberek a hamis vádak hallatán haragra gerjednek, szinte ugyanazt teszik Isten követeivel, mint a hitehagyó Izrael Illéssel.

A spiritizmusban megmutatkozó csodatévő hatalom azok ellen fogja érvényesíteni befolyását, akik inkább Istennek engedelmeskednek, mint embereknek. A szellemvilág követei azt állítják magukról, hogy a menny küldöttei, akiket Isten azzal bízott meg, hogy a vasárnap megtagadóit meggyőzzék tévedésükről, és arról, hogy az ország törvényeinek az Isten törvényének kijáró engedelmességgel tartoznak. Ezek a lények keseregni fognak a világ romlottsága miatt, és a vallástanítókkal együtt ők is vallják, hogy az erkölcstelenség oka a vasárnap meggyalázása. Nagy lesz a felháborodás azok ellen, akik bizonyságtételüket nem fogadják el.

Ebben a harcban – az Isten népe ellen vívott végső csatában – Sátán politikája ugyanaz, mint amit a mennyben, a nagy küzdelem megindításakor alkalmazott. Isten kormányzatának erősítését színlelte, és titokban minden igyekezetével meg akarta dönteni. Saját bűnös vágyaival a hűséges angyalokat vádolta meg. A római egyház történelmét ugyanez a politika – a megtévesztés politikája – jellemzi. A menny helytartójának munkáját színleli, miközben magát Isten fölé akarja emelni, törvényét pedig megváltoztatni. Róma gonosztevőknek bélyegezte azokat, akik uralma alatt az evangélium iránti hűségük áldozatai lettek. Azt mondta, hogy Sátán cinkosai. Gyalázta őket, hogy mások, sőt a maguk szemében is a legalávalóbb bűnözőknek tűnjenek. Így lesz ez most is. Sátán megkísérli Isten törvényének tisztelőit elpusztítani. Törvényszegőknek bélyegezteti őket, akik meggyalázzák Istent, és csapásokat hoznak a világra.

Isten soha nem hat kényszerrel az akaratra, sem a lelkiismeretre. Sátán viszont könyörtelen kényszert alkalmaz azokkal szemben, akiket másként nem tud megrontani. Megfélemlítéssel vagy erőszakkal próbál a lelkiismereten uralkodni és hódolatot kicsikarni. Igénybe veszi mind a vallási, mind a világi hatalmakat, hogy Isten törvényével dacolva erőszakkal szerezzenek érvényt emberi törvényeknek.

A bibliai szombat tisztelőit a törvény és a rend ellenségeinek fogják nevezni, akik ledöntik a társadalom erkölcsi korlátait, felfordulást és erkölcsi romlást okoznak, és Isten csapásait hozzák a földre. Lelkiismereti aggályaikat megátalkodottságnak, konokságnak és a felsőbbség semmibevevésének bélyegzik. Állampolgári hűtlenséggel fogják vádolni őket. Az Isten törvényének kötelező érvényét megtagadó lelkészek a szószékről fogják hirdetni, hogy engedelmességgel tartozunk a polgári hatalmaknak, mint Istentől rendelt tekintélynek. Törvényhozó testületek és bíróságok a parancsolatok megtartóit hamis színben tüntetik fel és elítélik. Szavaikat kiforgatják, és indítékaikat a lehető legrosszabbnak tartják. Amikor a protestáns egyházak elvetik az Isten törvénye mellett szóló világos szentírási érveket, szívesen elnémítanák azokat, akiknek a hitét nem tudják a Bibliával megdönteni. Míg behunyják szemüket a tények előtt, állásfoglalásuk azok üldözéséhez vezet, akik lelkiismeretükre hallgatva távol tartják magukat a többi keresztény gyakorlatától, és nem hajlandók elismerni a pápai szombattal járó követelményeket.

Az egyházi és állami méltóságok összefognak, hogy minden rendű és rangú embert rábeszéljenek, kényszerítsenek vagy megvesztegetéssel rávegyenek a vasárnap tiszteletben tartására. A mennyei tekintély hiányát zsarnoki rendeletekkel pótolják. A politikai korrupció kiöli a jogosság szeretetét és az igazság tiszteletét. Még a szabad Amerikában is a hatalmasságok és a törvényhozók, követelésének engedve kötelezővé teszik a vasárnap megtartását, hogy a nép kegyét megnyerjék. A lelkiismereti szabadságot, amelynek oly nagy volt az ára, már nem tartják tiszteletben. A nemsokára meginduló küzdelemben teljesedik e prófétai kijelentés: „Megharaguvék azért a sárkány az asszonyra, és elméne, hogy hadakozzék egyebekkel az ő magvából valókkal, az Isten parancsolatainak megőrzőivel, és akiknél vala a Jézus Krisztus bizonyságtétele” (Jel 12:17).